1. BEVEZETÉS
A Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány (8630 Balatonboglár, Kodály Zoltán u. 12-13. a továbbiakban NEKA, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve köte-lezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen tájékoztatóban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.
A NEKA adatkezelési tájékoztatója folyamatosan elérhető a NEKA Adatvédelem címen. A szállás- és rendezvényszolgáltatásokra vonatkozó foglalási oldal adatvédelmi tájékoztatója elérhető a www.previo.hu/mobil-applikaciok/felhasznalasi-feltetele oldalon.
A NEKA fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét. Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg ne-künk, és kollégánk megválaszolja kérdését.
A NEKA elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A NEKA a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. A NEKA az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát:
Jelen adatkezelési tájékoztató célja a www.nekaszallasesrendezveny.hu weboldalon megvalósuló adatkezelés szabályozása és az érintettek tájékoztatása az adatkezelésről.
2. A SZEMÉLYES ADATOK TÍPUSA, AZ ADATKEZELÉS CÉLJA, JOGALAPJA ÉS IDŐTARTAMA
A NEKA az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket saját magával mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:
- - Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében tör-ténő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);
- - 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.);
- - 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
- - 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
- - 2004. évi I. törvény – a sportról (Sporttörvény);
- - 2011. évi CXC. törvény – a nemzeti köznevelésről (Köznev. tv.).
A NEKA adatkezelései tekintetében általános feladatokat az alábbi adatfeldolgozók látnak el:
Adatfeldolgozók neve, székhelye, adatfeldolgozói feladata:
- - Magyar Telekom Nyrt. 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.,központi fájlszerver tárhelyének biztosítása a T-Systems Cloud & Data Cen-terben (1087 Budapest, Asztalos Sán-dor u. 13.)
- - Saldo Consulting Kft. 1114 Budapest, Bocskai út 17. IV. em. 1., könyvelés
- - ITSecure Kft. 5500 Gyomaendrőd, Hársfa u. 11., NEKA informatikai hálózatának üzemeltetése, karbantartása
- - Tompos Gábor, 8630 Balatonboglár, Gyep u. 23., fényképek filmfelvételek készítése a NEKA számára
NEKA AZ INTERNETEN, SZÁLLÁSHELY ÉS RENDEZVÉNY FOGLALÁS
2.1. A NEKASZALLASESRENDEZVENY.HU SZERVER NAPLÓZÁSA
A www.nekaszallasesrendezveny.hu weblap meglátogatásakor a webszerver felhasználó számítógépének IP címét nem rögzíti.
Külső szolgáltatók naplózással kapcsolatos adatkezelése:
A portál html kódja az adatkezelőtől független, külső szerverről érkező és külső szerverre mutató hivatkozásokat tartalmaz. A külső szolgáltató szervere közvetlenül a felhasználó számítógépével áll kapcsolatban. Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy e hivatkozások szolgáltatói az ő szerverükre történő közvetlen kapcsolódás, a felhasználó böngészőjével való közvetlen kommunikáció miatt felhasználói adatokat (pl. IP cím, böngésző, operációs rendszer adatai, meglátogatott oldal címe és a látogatás időpontja) képesek gyűjteni.
A felhasználó számára esetlegesen személyre szabott tartalmakat a külső szolgáltató szervere szolgálja ki.
Az adatok külső szolgáltatók szervere általi kezeléséről az alább felsorolt adatkezelők tudnak részletes felvilágosítást nyújtani.
A honlapon térképet jelenít meg a Google Térkép szolgáltatás [Google LLC (CA 94043 Mountain View, 1600 Amphitheatre Parkway, Amerikai Egyesült Államok)]. A Google Térkép szolgáltatás igénybevétele során megvalósuló adatkezelésről az adatkezelő a https://policies.google.com/?hl=hu címen ad részletes felvilágosítást.
Adatfeldolgozók neve, székhelye, adatfeldolgozói feladata:
- - Google LLC CA 94043 Mountain View 1600 Amphitheatre Parkway, Amerikai Egyesült Államok, CA 94043 Mountain View 1600 Amphitheatre Parkway, Amerikai Egyesült Államok
- - Levels Média Kft.9545 Jánosháza, Ifjúság u. 26., a honlap szerverei a BIX szerverterem-ben (1132 Budapest, Victor Hugó u. 18-22.) kerültek elhelyezésre, a neka.hu oldal fejlesztése, üzemeltetése, karbantartása, tárhelyszolgáltatás
2.2. A NEKASZALLASESRENDEZVENY.HU SAJÁT COOKIE KEZELÉSE
A szolgáltató a testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Szükséges cookie-k
Az adatkezelés célja: a felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása.
Sütik elnevezése:
PHPSESSID: nélkülözhetetlen munkamenet információkat tároló cookie,
SystemFrameTemplateVarsPrefix: CSRF token tárolása [a CSRF token megkönnyíti alkalmazás védelmét az oldalakon keresztüli kérelem hamisítással (CSRF) szemben, test: CSRF token tárolása [a CSRF token megkönnyíti alkalmazás védelmét az oldalakon keresztüli kérelem hamisítással (CSRF) szemben],
reg_accepted: a szükséges cookie-k elfogadásának tényének tárolása.
marketing_accepted: az elemző cookie-k elfogadásának tényének tárolása.
Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelőnek jogos érdeke fűződik a felhasználók azonosításához [GDPR 6. cikk (1) bek. f) pontja].
A kezelt személyes adatok típusa: azonosítószám, dátum, időpont.
Elemző cookie-k
Az adatkezelés célja: a felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, statisztikai adatok rögzítése a Google Analytics rendszerével.
Sütik elnevezése:
- _ga: statisztikai adatokat készítése a weboldal használatával kapcsolatban,
- _gid: statisztikai adatokat készítése a weboldal használatával kapcsolatban,
- _gat_gtag_ UA_92740633_33: a Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzásához.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja].
A kezelt személyes adatok típusa: azonosítószám, dátum, időpont.
Az adatkezelés időtartama:
- - a munkamenet lezárultáig (PHPSESSID, SystemFrameTemplateVarsPrefix, test),
- - egy év (reg_accepted, marketing_accepted),
- - két év (_gid, _gat_gtag_ UA_92740633_33),
- - négy év (_ga).
- - Google LLC CA 94043 Mountain View 1600 Amphitheatre Parkway, Amerikai Egyesült Államok, CA 94043 Mountain View 1600 Amphitheatre Parkway, Amerikai Egyesült Államok
- - Levels Média Kft. 9545 Jánosháza, Ifjúság u. 26., a honlap szerverei a BIX szerverteremben (1132 Budapest, Victor Hugó u. 18-22.) kerültek elhelyezésre, a neka.hu oldal fejlesztése, üzemeltetése, karbantartása, tárhelyszolgáltatás
- - Levels Média Kft. 9545 Jánosháza, Ifjúság u. 26., a honlap szerverei a BIX szerverteremben (1132 Budapest, Victor Hugó u. 18-22.) kerültek elhelyezésre, weboldal fejlesztése, üzemeltetése, karbantartása, tárhelyszolgáltatás
Adatfeldolgozók neve, székhelye, adatfeldolgozói feladata:
A munkamenet lezárultáig érvényes süti csak a böngésző bezárásáig marad a számítógépen.
A pontos érvényességi idővel rendelkező (állandó) sütik törlésükig, de legkésőbb érvényességi idejük lejáratáig tárolódnak a számítógépen.
A sütit a felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. A sütik kezelésére általában a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében az Adatvédelem/Előzmények/Egyéni beállítások menü alatt, cookie, süti vagy nyomkövetés megnevezéssel van lehetőség.
A sütikről az alábbi címen érhető el bővebb információ: http://www.adatvedelmiszakerto.hu/cookie
Az érintett tiltakozáshoz való joga:
az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontján alapuló adatkezelés ellen; ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival, szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
2.3. SZÁLLÁSHELY ÉS RENDEZVÉNY SZOLGÁLTATÁS
A Weblapon keresztül kötött szálláshely- és rendezvény szolgáltatási szerződések alapján az Ügyfelek részére az alapítvány tevékenységéhez kapcsolódóan nyújthat szálláshely- és rendezvény-szolgáltatást a NEKA.
Az adatkezelés célja: szálláshely- és rendezvény szolgáltatás biztosítása.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja, azaz az érintett hozzájárulása.
A kezelt személyes adatok típusa: szobaszám, sorszám, név, születési idő, érkezés és távozás dátuma, lakcím, állampolgárság, telefonszám, e-mail cím, rendszám, parkoló igénybevételére vonatkozó adat, fizetési mód, az átvett és visszaadott kulcskártyák darabszáma és aláírás.
Az adatkezelés időtartama: nyolc év.
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: az érintett nem veheti igénybe a NEKA szálláshely-szolgáltatását.
2.3.1. SZÁLLÁSHELY- ÉS RENDEZVÉNY-SZOLGÁLTATÁS FIZETÉSI ADATOK
A NEKA a fizetési adatokat ügyviteli rendszerében tárolja elektronikus formában. A papír alapon keletkezett, személyes adatokat tartalmazó dokumentumok az elektronikus rendszerrel párhuzamosan megőrzésre kerülnek a jelen tájékoztató vonatkozó részében jel-zett időpontokig.
Az adatkezelés célja: a NEKA szálláshely- és rendezvény-szolgáltatásával kapcsolatban számla kiállítása, a fizetők nyilvántartása, egymástól való megkülönböztetése, a fizetés dokumentálása, számviteli kötelezettség teljesítése.
Az adatkezelés jogalapja: az adatkezelés a szerződés teljesítéséhez szükséges [GDPR 6. cikk (1) bek. b) pontja], illetve a GDPR 6. cikk (1) bek. c) pontja, az adatkezelés ugyanis az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges, tekintettel a Számv. tv. 169. § (2) bekezdésére.
A kezelt személyes adatok típusa: tranzakció száma, dátuma és időpontja, bizonylat tartalma, áfás számla esetén név, cím és adószám, a számla összege, fizetési mód.
Az adatkezelés időtartama: a Számv. tv. 169. § (2) bekezdésének megfelelően nyolc év.
KAPCSOLATFELVÉTEL
2.4. A NEKA LEVELEZÉSE
Amennyiben megkeresné Akadémiánkat, a jelen tájékoztatóban megadott, illetve a honlapon elhelyezett elérhetőségeken, a honlap „Kapcsolat” menüpontjában található űrlap segítségével, valamint a NEKA közösségi oldalain (www.facebook.com/nekakademia/; www.instagram.com/nemzetikezilabdaakademia; a NEKA YouTube csatornája) és a Facebook Messenger alkalmazás segítségével léphet kapcsolatba az adatkezelővel.
A NEKA minden hozzá beérkezett e-mailt és kapcsolatfelvételt a küldő nevével, e-mail címével, telefonszámával, a dátum, időpont adatokkal és más, az üzenetben megadott egyéb személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb öt év elteltével töröl.
Az adatkezelés célja: kapcsolattartás, válaszadás a felhasználói megkeresésekre.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja].
A kezelt személyes adatok típusa: azonosítószám, dátum, időpont, név, telefonszám, e-mail cím és az üzenet szövege.
Az adatkezelés időtartama: az adatközléstől számított öt év.
Adatfeldolgozó neve, székhelye, adatfeldolgozói feladata:
EGYÉB ADATKEZELÉSEK
E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.
A NEKA a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
3. A SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA, AZ ADATKEZELÉS BIZTONSÁGA
A NEKA és adatfeldolgozói a technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajtanak végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálják.
A NEKA a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
a) az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
b) hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
c) változatlansága igazolható (adatintegritás);
d) a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.
A NEKA az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
A NEKA a különböző nyilvántartásaiban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.
A NEKA a technika mindenkori fejlettségére tekintettel olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.
A NEKA az adatkezelés során megőrzi
a) a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
b) a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
c) a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.
A NEKA és partnereinek informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, szabotázs, vandalizmus, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések és a szolgálatmegtagadásra vezető támadások ellen. Az üzemeltető a biztonságról szerverszintű és alkalmazásszintű védelmi eljá-rásokkal gondoskodik.
Tájékoztatjuk a felhasználókat, hogy az interneten továbbított elektronikus üzenetek, protokolltól (e-mail, web, ftp, stb.) függetlenül sérülékenyek az olyan hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy az informá-ció felfedésére, módosítására vezetnek. Az ilyen fenyegetésektől megvédendő, az adatkezelő megtesz minden tőle elvárható óvintézkedést. A rendszereket megfigyeli annak érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen, és bizonyítékkal szolgálhasson minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is.
A NEKA mint adatkezelő nyilvántartja az esetleges adatvédelmi incidenseket, feltüntetve az adatvédelmi incidenshez kapcsolódó tényeket, annak hatásait és az orvoslására tett intézkedéseket.
Az esetleges adatvédelmi incidenst a NEKA késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és sza-badságaira nézve.
4.AZ ADATKEZELŐ ADATAI, ELÉRHETŐSÉGE
Név: Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány
Székhely: 8630 Balatonboglár, Kodály Zoltán u. 12-13.
Nyilvántartási szám: 01-01-0007974
Eljáró bíróság megnevezése: Fővárosi Törvényszék
Adószám: 18171075-2-14
Telefonszám: 06.85.888.852
E-mail: info@neka.hu
5. ÉRINTETTI JOGOK, JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, hozzájárulása visszavonását, az adatkezelés korlátozását valamint élhet adathordozási- és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, az adatkezelő fenti elérhetőségein, illet-ve ügyfélszolgálata útján.
Tájékoztatáshoz való jog:
Az érintett kérelmére a NEKA megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikk-ben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájé-koztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és köz-érthetően megfogalmazva nyújtsa.
Az érintett hozzáféréshez való joga:
Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Személyes adatok harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítása esetén az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról.
A NEKA az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Az érintett kérelmére az információkat a NEKA elektronikus formában szolgáltatja.
A tájékozódáshoz való jog írásban a Bevezetésben, illetve a 4. pontban megjelölt elérhe-tőségeken keresztül gyakorolható.
Az érintett részére kérésére – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása és beazo-nosítását követően – szóban is adható tájékoztatás.
Helyesbítés joga:
Az érintett kérheti a NEKA által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.
Törléshez való jog:
Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a NEKA indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:
a) személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
Az adatkezelés korlátozásához való jog:
Az érintett kérésére a NEKA korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyi-ke teljesül:
a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;
b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c) az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indo-kai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
A NEKA az érintettet az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
Adathordozáshoz való jog:
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.
Tiltakozás joga:
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is.
Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
A személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése elleni tiltakozás esetén az adatokat e célból a NEKA nem kezeli.
Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, ideértve a profilalkotást
Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
Nem alkalmazható a fenti jogosultság, ha az adatkezelés
a) az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdeké-ben szükséges;
b) meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.
Visszavonás joga:
Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás viszszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.
Eljárási szabályok:
Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a GDPR 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem öszszetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható.
A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás elektronikus úton kerül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
A NEKA a kért információkat és tájékoztatást díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre észszerű díjat számolhat fel, vagy megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.
Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információk elektronikus formátumban kerülnek rendelkezésre bocsátásra, kivéve, ha az érintett másként kéri.
Kártérítés és sérelemdíj:
Minden olyan személy, aki az adatvédelmi rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be a jogszabályban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el.
Ha több adatkezelő vagy több adatfeldolgozó vagy mind az adatkezelő mind az adatfeldolgozó érintett ugyanabban az adatkezelésben, és felelősséggel tartozik az adatkezelés által okozott károkért, minden egyes adatkezelő vagy adatfeldolgozó egyetemleges felelősséggel tartozik a teljes kárért.
Az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.
Panasz az adatvédelmi auditornál:
Amennyiben a NEKA adatkezelésével kapcsolatban problémája van, forduljon adatvédelmi auditorunkhoz: www.ppos.hu/audit
Bírósághoz fordulás joga:
Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen (az érintett választása szerint az alperes székhelye vagy az érintett lakóhelye szerint illetékes) bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A személyes adatok védelmével kapcsolatosan indított per illetékmentes.
Adatvédelmi hatósági eljárás:
Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.
Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.